Articsókás frigatta
Ilkó Krisztina (a Zöldpont ötlete alapján) 2004.09.11. 19:37
Könnyen elkészíthető finom, fűszeres omlett az articsókás frigatta.
Articsókás frittata
Szükségünk lesz:
- 1 evőkanál olívaolajra
- 1 vöröshagymára (felszeletelve)
- 8 tojásra
- 70 g reszelt parmezán sajtra
- 2 evőkanál apróra vágott friss petrezselyemzöldre
- 3 evőkanál tejszínre
- ½ kávéskanál sóra
- őrölt fekete borsra
- 300 g articsókara (négybe vágva)
- 340 g főtt burgonyára (apró kockákra vágva)
- 30 g vajra
- 2 evőkanál apróra vágott friss metélőhagymára
Felhevített olajon pirítsuk meg a hagymát. A tojást verjük fel 60 g parmezánnal, a petrezselyemmel és a tejszínnel. Sóval, borssal fűszerezzük, majd adjuk hozzá a hagymát, az articsókát és a burgonyát. Tiszta serpenyőben forrósítsuk fel a vajat, öntsük bele a keveréket, majd süssük kis lángon 10 - 12 percig. Sütés közben óvatosan emelgessük fel az omlett széleit és a még nyers tojást folyassuk alá. Időközben melegítsük elő a sütőt és amikor a tojás megszilárdult, tegyük 2-3 percre serpenyőstől a sütőbe. Végül szórjuk a frittatára az apróra vágott friss metélőhagymát, a maradék sajtot, és melegen tálaljuk.
Jó étvágyat!
|